ELESÉG ÁLLATOK

Akármilyen rovarról, lárváról is beszélünk, igen gazdag fehérje, esetenként zsírforrásnak számítanak.

Köztudott, hogy a rovarok, bogarak összességében sokkal természet közelibb, kiegyensúlyozottabb tápértékkel rendelkeznek, mint pl. a húsok.

 

Tücskök

(barnatücsök, banán tücsök fekete tücsök)

 

Külön fajt képviselnek, más a megjelenésük, habitusuk. A tücskök a gekkók bázis táplálékuk, mondhatni kenyerük, annak ellenére, hogy jóval kedvezőbb tápanyag összetételű rovarok is rendelkezésre állnak. Ami miatt tömegesen elterjedt tápláléknak számítanak, az az, hogy sok állat fogyasztja, kvázi igénytelenül, gyorsan előállítható a legkülönbözőbb méretben, könnyen tartható a vásárlók számára is. A legtöbb gekkó életének első néhány hónapja tücskök fogyasztására korlátozódik. Nincs ezzel baj, a tücsök talán az egyik legjobb hordozó, sok értékes tápanyag juttatható a szervezetükbe, sokat esznek, sok férbeléjük. Nézzük hogyan, onnan nézve, hogy megvesszük.

Tücsökből rengetegféle méret beszerezhető, a hangyától kezdve a légyméretűn át a kifejlettig. Tehát rendelkezésre áll az adott korú gekkóhoz a megfelelő méretű tücsök is. Fontos, hogy a gekkónk szájméretéhez igazítsuk a tücsök méretét is. Optimális esetben a fiatal állatoknak, beszerzésekor légyméretű tücsökről kell gondoskodnunk, aztán ahogy nő, nagyjából fél éves korától már  adhatjuk a kifejlett méretűt bátran.

A tücsköt tartsuk lehetőség szerint melegen, 25celsisu fok feletti  hőmérsékleten és szárazon, páramentesen. Ha nem tudjuk megoldani ezt a hőfokot, legalább szobahőmérsékletről tudni kell gondoskodnunk. Fontos tudni, hogy azért kell a magasabb hőfok, hogy étvágyukat serkentsük, folyamatos evésre, fejlődésre ösztönözzük őket. 

Bizonyos alacsony hőmérsékleten egész egyszerűen hibernálódnak. Ez is lehet szempont, de erről részletesen nem térnék ki, ugyanis ez nem hobbista szempont, ez azoknak lehet fontos, akik nagy mennyiségben vásárolnak, rengeteget kénytelenek etetni, és nincs kedvük hetente útba ejteni egy-egy üzletet.

Tehát ha megvettük a tücsköket, tegyük a szállító dobozból, zacskóból nagyobb méretű, jól szellőző magas falú, vagy jól zárható műanyag dobozba. A szellőzést mindenképp meg kell oldani. Magas dobozból, tető nélkül nem tudnak kiugrálni, kimászni, míg a zárható doboz tetejét szellőző lyukakkal kell ellátni. Vagy barkácsoljunk, vagy vásároljunk speciális rovartároló dobozokat. Kinek mi az igénye. Tücsköknél elengedhetetlen további kellék a
papír tojástartó dobozok összetépkedve és az alom. A tojástartó doboz búvó és kapaszkodó helyként fontos, az alom több funkciós. Köti a párát, a végterméket és kiegészítő táplálékként szolgál. Alom legtöbb esetben búzakorpa, ez a legelterjedtebb „rovarközeg” amivel találkozunk életünk során.

Azonban itt az első lecke, amivel jót tehetünk gekkónknakk, és ebben ÉN szentül hiszek:

A búzakorpa kiváló pára-szagkötő funkcióval rendelkezik, de bel tartalma kifejezetten károsa. A búzakorpa FITINSAVBAN a lehető leggazdagabb emberi táplálék, malomipari termék. A fitinsavat a természet azért találta ki, hogy a növény a földből felszívott kulcsfontosságú ásványanyagokat a lehető legtovább tudja raktározni, megkötni a fotoszintézis során és az ne tudjon kimosódni. Ez lefordítva azt jelenti, hogy a fitinsvaban
gazdag étrend táplálkozás során igen agresszívan köti meg az ásványanyagokat, gátolja annak felszívódását.


Még azokat is, amik külsőleg érkeznek, tehát nem csak magából a növényből! A gekkóknak pedig létfontosságú a megfelelő ásványanyag, különösen a KALCIUM bevitel. Legyen elég egyelőre annyi, hogy ha tehetjük, szinte minden rovarhoz használjunk alomnak szintén jól beszerezhető zabpehely töretet. A zabpehely fitinsav tartalma töredéke a korpának, ugyanakkor fehérje, ásvány és rostanyag tartalma magasabb. 

Tehát van egy tágas, szellőző dobozunk, benne 0.5-1cm vastag zabpehely almunk, néhány tojástartó bunker és benne rengeteg tücsök. Amik állandóan éhesek, szomjasak. Etessük itassuk őket gazdagon változatosan!

Hálás kosztosok, hatalmas a gyomruk, adjunk nekik sok zöldséget, gyümölcsöt! Adhatunk számukra az utóbbi időben népszerű száraz tücsöktáp keveréket, bogárzseléket. Mindig legyen előttük friss, lédús harapni való!

Ipari körülmények között, ipari mennyiségben elvannak a speciális tücsöktápon és ivóvízen is, teljesen kiváló beltartalom mellett, de otthon adjunk nekik zöldségeket. Ha friss gyümit-zöldet kapnak, szükségtelen külön bűvészkednünk nedves szivaccsal és befőttes üvegbe pakolt kövek között megbúvó ivóvízzel.

Ha szomjasak a zöldséget rágják. A szivacsot amúgy is szeretik megenni, a vízbe pedig sokszor belefulladnak… A jól tartott tücskök sokáig eléldegélnek, tartsuk őket tisztán, állandóan etessük!

Fontos megemlíteni, hogy ha a tücsik sokáig ugyanazt kapják, ráunnak a kajára, tehát változatosan adjunk neki mindenfélét. Nekik is vannak
favoritjuk és olyan, amit nem esznek szívesen, ezt tapasztaljuk ki magunk. Mint minden rovar, ők is érzékenyek a növényvédő szerekre, tehát erre figyeljünk, nyilván ha a gekkóba is jut, velük sem teszünk jót.


Gekkóknak  a barna és banán tücsök jöhet szóba. A kitinben gazdag, vastag „héjú” feketét hagyjuk a pókoknak. Harapós, agresszív fajta, ami nem csak az ujjunkban tehet kárt, ha sokat taperoljuk, de az alvó mozdulatlan álmot alvó gekkóban is kárt tehet, ha igazán pechesek vagyunk.

 

Tücsöknek adható táplálékok:

Különösen a béta karotinban és vízben gazdag zöldségeket preferáljuk! Pl.: sárgarépa, rebarbara, paraj, sárgadinnye, sárgabarack. Ezen kívül alma, parika, szárzeller stb. Adható továbbá, ha igen lelkesek vagyunk müzli szelet, virágpor, jó minőségű nyúltáp, lucerna, lóhere, tyúkhúr, pitypang is.

Kerüljük a műtrágyában, nitrogénban gazdag ipari salátákat, paradicsomokat, magas savtartalmú citrusokat, a kifejezetten magas foszfor tartalmú banánt, továbbá a kutya-macska tápot. A kutya-macska táp, emlősök tápanyag szükségleteihez van kialakítva(elvileg) nem hidegvérű hüllőkhöz.

Tartsuk figyelemben, hogy gekkónk más anyagcseréjű állatka, bármi, amit neki szánunk, kifizetődőbb, ha zöldségen-gyümölcsön tartjuk, még akkor is ha egyes rovarok kedvelik a „húsosabb” fogásokat.

A magas, melegvérűeknek szánt állati fehérje tartalmú étrend, hosszú távon károsíthatja kedvencünk amúgy is érzékeny, rengeteg munkát
végző kis veséjét!

Ezennel rengeteg információ ismertetésre került, tudjuk a takarmány rovar tartásának alapjait, amit alkalmazni tudunk más rovaroknál is!

 

Csoki csótán:

 

 

A legmagasabb fehérjetartalmú és egyben legigénytelenebb takarmány állatok. Tartásuk, táplálásuk egy az egyben megegyezik a tücsökével. Célszerű a gekkónak szánt csótányt is gyümölcsön-zöldségen tartani, náluk sem javasolt a kutya-macska táp etetése, pedig a csótányok különösen kedvelik a húsosabb étrendet.


Rendkívül hasznos takarmányrovar.

Selyemhernyó: